Konzultációs szolgáltatásaim

Ki is vagyok valójában?
Komplex személyiségelemzés
Ebben a beszélgetésben a születési képleted mélységeibe ereszkedünk. Megkeressük benne a főbb energia(chí)- és erővonalakat, feszültségeket, feltérképezzük a belső dinamikáját, amit szükségképpen csak Veled együtt tudok megtenni. A képlet sokféle értelmezési kulcsot kínál és együtt tudjuk megtalálni a Tiedet. A képleted Veled elevenedik meg. Átbeszéljük a hozott kérdéseidet és témáidat, előfordulhat, hogy átkeretezünk dolgokat, újraértelmezünk, más szemszögből nézünk rá eseményekre, tapasztalatokra. Akkor fogod tudni a legtöbbet hazavinni, ha bátran és nyitottan érkezel.
Ára: 19.000 Ft

1 + 1 = ?
Kapcsolati szinasztria
Ebben a beszélgetésben kettőtök képletét vetjük össze. Azoknak a pároknak, családtagoknak, munkatársaknak szól, akik jobban szeretnék érteni egymás működését, illetve a köztük működő kapcsolati dinamikát. Egy ember is képességek és lehetőségek csaknem végtelen kincsestára, ketten együtt pedig szinte bármire képesek vagytok – amihez jól jön az egymás iránti bizalom és nyitottság, a másik mozgatórugóinak, belső erővonalainak, eredendő tulajdonságainak a megismerése. Ránézünk együtt, hogyan tudnátok egymást a legjobban támogatni, ki milyen erőkkel, tud tenni a kiegyensúlyozottabb együttműködésért, hogy igazán élvezni tudjátok egymás társaságát.
Ára: 25.000 Ft
Kérhetsz hozzá komplex személyiségelemzést is, ha úgy érzed, segítene:
Egy komplex személyiségelemzéssel együtt 37.000 Ft
Két komplex személyiségelemzéssel együtt 48.000 Ft

(Nem) félek a változástól
Események, változások, krízisek elemzése
Ebben a rövidebb, kb. 1 órás beszélgetésben életed egy konkrét eseményét hozhatod. Lehet ez bármi, ami megdolgoztat belülről: költözés, munkahelyváltás, hivatás megtalálása, egy bizonyos konfliktus mélyebb megértésének igénye vagy bármilyen döntés, amihez támpontra lenne szükséged. Lehet külső vagy belső nehézség, amiben jó lenne némi „gyorssegély”, hogy körberajzoljuk a „jobbik éned”, aki képes arra, amit el szeretnél érni.
Ára: 17.000 Ft

Amúgy mi ez a rendszer?
Kínai négy pilléres sorsfejtés
A képleted és a kínai négy pilléres sorsfejtés 4×60 perc
4 alkalom hosszú idő: lehetőséget ad, hogy a képleteddel együtt útravalót is kapj a további önálló tájékozódáshoz. A képleted elemzéséhez hozzákapcsoljuk a kínai négypilléres sorsfejtés néhány alapfogalmát, alapelvét és irányvonalait, hogy később – a kalkulátor segítségével – tudj azonosítani időminőségeket, napokat, hónapokat, éveket, akár évtizedeket, hogy jobban össze tudj hangolódni a Nagy Egésszel. A 4 alkalom után rendszerszinten fogod érteni, mit jelentenek az írásjelek és állatövi jegyek egy képletben, ráláthatsz szeretteid, számodra fontos emberek személyiségére, hogy harmonikusabb kapcsolatokat tudj kialakítani és fenntartani.
Az alkalmakon szó lesz: a jin és a jang szerepéről, az 5 (illetve 10) változó állapotról és kölcsönhatásaikról, az állatövi jegyekről, az önelem és a struktúrák jelentőségéről, konstellációkról, szerencsecsillagokról és igényeid szerint részletezzük a témákat.
Ára: 15.000 Ft/óra

Ki is vagyok valójában?
Junior - Komplex személyiségelemzés
16-25 év között vagy, mindenki szerint előtted az élet, csak Te nem tudod, hogy Te vagy-e itt az UFO vagy mindenki más az? Sokért nem adtam volna, ha valaki egyszer az elején úgy leül velem rólam beszélgetni. Hogy mire vagyok képes. Mit lát bennem. Merre induljak. Ezt a lehetőséget szeretném Neked felkínálni, teljesen díjmentesen, ha úgy érzed, segítene. Az élet tényleg előtted áll, de már van mögötted is. Ha segíthetek, hogyan tovább, csak szólj. Jöhettek ketten, hárman, beszélgethetünk csoportosan is. Kb. 60-90 percet szánj(atok) rá.
Ára: díjmentes
A konzultációk menete
2. lépés
Egyeztetjük a születési adataidat
és hogy mire van szükséged
4. lépés
Tanácsadás (online vagy személyesen), kb. 1-1,5 órával számolj
1. lépés
Felveszed velem a kapcsolatot e-mailen vagy telefonon
3. lépés
Meghatározzuk, mi Neked a legfontosabb (2-3 téma, kérdés)
5. lépés
A konzultációk menete
1. lépés
Felveszed velem a kapcsolatot e-mailen vagy telefonon
2. lépés
Egyeztetjük a születési adataidat és hogy mire van szükséged
3. lépés
Meghatározzuk, mi Neked a legfontosabb (2-3 téma, kérdés)
4. lépés
Tanácsadás (online vagy személyesen), kb. 1-1,5 órával számolj